Újdonságok között a candy bar

Ahogy az élet szinte minden területén, úgy az esküvőszervezésnél is a folyamatos fejlődésnek köszönhetően, évről évre újabb trendek figyelhetőek meg. Például az üdítők repertoárját tekintve ma már teret hódított a limonádé bár. A 10 literes csatos üvegekben lévő limonádé, jeges tea citromfűvel, mentával és jégkockákkal díszítve mára már a násznép kedvencévé vált.

Míg a főfogások esetében nem dívik már egyenként felszolgálni a vendégek számára az ételeket. Hiszen rengeteg idő, és meghosszabbítja a vacsorára szánt idő tartamát. Ehelyett ma már főleg a kisebb létszámú lakodalmakban, a svédasztal a divat. Így a felszolgálásra várakozás helyett mindenki magának válogathat olyan falatokat amelyek éppen jól esnek, akkora mennyiséget amely megfelelő számára. Ezért a gyors tálalásért higgyétek el, nem nagy a felnőttek lesznek nagyon hálásak, de a nap végére elfáradt és éhes gyerkőcök is az elsők között fognak oda somfordálni az asztalhoz.

candy bar

Sőt, a desszertek felszolgálása is másképpen történik napjainkban mint szüleink idejében.  A hagyományos linzer, pápaszem, őszibarack sütemények helyett ma már csokoládé szökőkút, fánk fal és egyéb nyalánkságok kerülnek az ünnepi asztalra a modern stílus jegyében.

A legújabb őrület egy úgynevezett candy bar kialakítása.

Nagy népszerűségnek örvend az édesszájú felnőttek, és a nebulók körében is. Lényege, hogy egy, az esküvő stílusában megterített asztalt telepakolják különböző édességekkel. Jöhet minden, amit el tudunk képzelni. Nyalókától kezdve, a pillecukron át karamelláig bármilyen cukros édesség helyet kaphat.

Ha mégis maradnátok a süteményeknél de ilyen újításokat is szeretnétek bevezetni, a franciák macaronja vagy madeleine-ja színes masnikkal átkötött kosárkákban is tökéletesen megállják a helyüket egy ilyen barban. A szülők, rokonok legfinomabb házi muffinjai színes cukormázzal, és mintás papír kapszlikba téve szintén nagyon dekoratív. A cukor hegyek kialakításának tehát csak a képzeletünk szab határt.


macaron

Ma már minimális kereséssel bukkanhattok vállalkozókra akik berendeznek számotokra igazi mesebeli, mégis igényes, káprázatos candy barokat. Azonban ha nem sajnáljátok az időt a szervezéstől, kis fejtörés, utána járással Ti magatok is elkészíthetitek sajátotokat. Az átlátszó falú üveg tálaló edényekbe halmozva, színes táblákkal, szerpentinnel és egyéb lakberendezési boltokban kapható színes dekor elemmel igazán egyedivé varázsolhatjátok. A nagy mennyiségű cukros finomságokat pedig érdemes nagykereskedésből, metro áruházból beszereznetek.

Hasonló ötletekért és a megvalósításért böngészd az Esküvő Online esküvői szolgáltatók adatbázisát!