Esküvői vacsora összeállítása mindenki igényeinek megfelelően?
Az esküvői vacsora összeállítása a szervezés egyik legkellemesebb része – ennél csak a tortakóstolás finomabb. Ekkor is felmerülhetnek azonban dilemmák: hány és milyen fogás legyen? Kellenek mentes ételek? Mennyibe fog kerülni? Ezeknek járunk utána!
Először is szögezzük le, hogy szeretteitek nem enni mennek az esküvőtökre, hanem titeket ünnepelni. Ebből adódóan nem kell, hogy minden áron világraszóló lakomával várjátok őket. A menüt igazítsátok az eltervezett büdzsétekhez, ne fordítva. És higgyétek el, így is mennyei ételek fognak az asztalra kerülni és vendégeitek is bőven jól fognak lakni.
Miből mennyi kellhet?
Általában a legnagyobb kérdést nem is a fogások, hanem a mennyiségek jelentik. Viszonylag könnyen találhattok ugyanis néhány olyan fogást, amit ti magatok is szerettek és a vendégek körében is közkedveltek. Sokkal fogósabb kérdés, hogy miből mennyivel készüljetek. Az esküvői menü adagjai terén jó ötlet segítséget kérned a catering cégtől vagy étteremtől. Megannyi esküvővel a hátuk mögött szinte biztosra veheted, hogy már a létszám hallatán tudni fogják az ideális mennyiségeket.
A fogásokat érdemes úgy összeválogatnotok, hogy elég sokszínű, mégis hagyományos legyen. Ha egyaránt rendeltek levest, tésztaételt, rántott és/vagy grillhúsokat- zöldségeket, néhány különböző köretet és salátákat, nagy gond már nem lehet.
Számolj-e mentes ételekkel az esküvői vacsora összeállításakor?
A döntés a tiétek, de nem árt felmérned az igényeket hozzá. Ha a násznép jelentős része szenved valamilyen ételérzékenységben vagy követ egyéb okokból speciális diétát, mindenkinek jobb, ha rájuk is gondoltok. Ha elenyésző azok száma, akik miatt külön étellel kellene készülni, kereshetsz köztes megoldásokat!
Mit értünk ezalatt? Azt, hogy egy átlagos – 4-5 fogásos – esküvői menüsorban szinte mindenki találhat magának megfelelő ételeket. Vega barátnőd is örömmel fog válogatni a saláták és rántott vagy grillezett zöldségek között, de a vegánok is találnak köztük finom falatokat. Gluténérzékeny szeretteid bátran fogyaszthatják a grillezett húsokat és köreteket (arról azonban egyeztess a menüt készítő céggel, hogy ügyeljenek a keresztszennyeződés elkerülésére),az egyéb ételérzékenységben szenvedők számára pedig maximum egy-egy olyan étel lesz, amibe nem kóstolhatnak bele. Csak annyit kell tenned, hogy minden feltálalt ételnél (vagy akár már a menükártyán) feltünteted a bennük levő allergéneket.
A sütemények és torta terén is gondolkodhatsz hasonlóan. Ha többféle desszertet sorakoztattok fel, érdemes köztük egy-egy mindenmentes változatot is keresned, de egy óriási gyümölcstállal is megoldhatod a kérdést.
Mennyire elterjedt egyáltalán a speciális diétáknak megfelelő esküvői vacsora?
Erre voltunk kíváncsiak mi is, amikor az év elején végzett országos Esküvő kutatásunkat készítettük, ezért rákérdeztünk a több mint ezer résztvevő menyasszonynál és vőlegénynél. A válaszadók kicsit kevesebb, mint fele mondta, hogy külön készülnek kifejezetten mentes ételekkel, ők főként glutén-és laktózmentes, illetve vega vagy vegán fogásokkal terveznek. Ebből is láthatod, hogy akárhogy döntesz a kérdésben, nem fogtok kilógni a sorból a szokások terén.
Találj rá az ideális étteremre vagy catering cégre!
A menü összeállításakor óriási segítség, hogy a legtöbb szolgáltató komplett esküvői menü csomagokat kínál, amelyek között válogathattok, valamint kérés esetén módosíthattok is rajtuk. Találd meg a Nektek megfelelő szolgáltatót adatbázisunkban és kérj ajánlatot online!
Az ételek mellett az italok kiválasztása is sok fejtörést okozhat. A mennyiségek meghatározásában segít esküvői ital kalkulátor funkciónk, mellyel könnyedén megbecsülheted, hogy miből mennyire lesz szükség a lakodalom során.