Örömapa beszéd

A lakodalom egyik megható momentuma az újdonsült após beszéde, ami nem megfelelő felkészültség esetén könnyen kellemetlenné is válhat. Nézzük hát át a jó örömapa beszéd legfőbb ismérveit!

Egy szülő életében gyermeke esküvője épp olyan jelentőséggel bír, mint a sajátja. Sokan ezért ki is veszik a részüket a szervezésből és segítenek, ahol csak tudnak, hogy imádott csemetéjüknek és szívük választottjának tökéletes esküvője lehessen.

Azonban az izgatottság és óriási öröm mellett, egy-egy perc erejéig minden szülő szíve összeszorul az esküvő dátumához közeledve. Ekkor már egyre inkább tudatosul bennük ugyanis, hogy a nem is olyan régen még épp csak járni tanuló gyermekük végleg kirepül a családi fészekből és saját családot alapít. Ez pedig egyszerre tölti el a szülőket büszkeséggel, örömmel és egy cseppnyi szomorúsággal is.

A menyasszonyok édesapjának pedig ott a feladat, hogy mindezen érzéseket egy beszédbe tömörítsék. Ugyanis nem csak annyi a szerepük a Nagy Napon, hogy oltárhoz kísérik lányukat, szokás néhány szót szólniuk, még ha örömkönnyekkel küszködve teszik is ezt. Ez a pillanat a lányos apukák nagy kihívása és egyben a lakodalom egyik legmeghatóbb része is.

Akármilyen erős és magabiztos is az örömapa, szinte kizárt, hogy saját lánya esküvőjét meghatódás nélkül végig tudja csinálni, főleg, ha beszédet is mond közben. Ezért fontos, hogy az örömapa beszéd rövid és személyes, ne túl érzelgős, de ne is túl közhelyes legyen.

Milyen az ideális örömapa beszéd?

Az első és legfontosabb, hogy illjen az örömapa személyiségéhez. Lehet visszafogott, szófukar, humoros, akár nosztalgikus is. A fő, hogy az örömapa könnyedén tudja előadni, ne erőltetve és betanulva próbálja felmondani a leírtakat.

A beszéd stílusa a meghívottak körétől is függ. Egy szűkebb körű, családias esküvőnél bátran bővebbre lehet ereszteni, kedves történetekkel és tréfálkozásokkal tarkítani. Másrészről egy 100+ fős esküvőn feltehetően a násznép inkább az ifjú párra kíváncsi, mint az örömapára, akit sokan akkor látnak először. Ilyen esetben érdemes rövidebbre fogni. Például, ha a menyasszony összes munkatársa is jelen van, nem feltétlenül jó ötlet bájosnak tűnő, de igazából kicsit kínos babakori történetekkel előállni.

Minek kell mindenképpen helyet kapnia benne?

Legjobb, ha az örömapa beszéd egyedi és személyre szóló. Vannak azonban elemek, amiket mindenképpen illik belefogalmazni stílusától és hangvételétől függetlenül. Kezdődjön a beszéd az egybegyültek köszöntésével és a hála kifejezésével, amiért mind eljöttek az ifjú párral ünnepelni. Ezután illendő, ha az újdonsült após lánya választottjáról is szól pár szót, köszönti őt a családban. Ezen a ponton jöhetnek a vicces történetek és családi sztorik, végül pedig ne maradjanak ki a jókívánságok sem.

Érdemes a beszédet előre egyeztetni, nehogy a vőlegénynek vagy a menyasszonynak kellemetlen pillanatokat okozzon egy-egy régi történet felelevenítése. 

+1 tipp: Nem mindenki szeret hosszas, túl érzelmes beszédet mondani. Mindenre van azonban megoldás, ha a násznép vevő az ilyesféle humorra, az örömapa beszéd is lehet "megúszós", például így:

Kedves családtagok,

először is szeretném kifejezni hálámat, hogy mindnyájan eljöttetek ma és együtt ünnepelhetünk. Írtam egy 5 oldalas beszédet is, de sajnos otthon maradt. Így aki szeretné, annak elküldöm e-mailben! :) Jó étvágyat kívánok a vacsorához, éljen az ifjú pár!

Ha az örömapa nem szeretné elviccelni a dolgot, de a hosszadalmas beszéd is távol áll tőle, remek megoldás, ha választ egyet az esküvői idézetek közül és pár szóban hozzáfűzi jókívánságait.

Fontos szempont az esküvő szervezésekor az ültetési rend. Az asztalok kialakításakor vegyétek figyelembe azt is, hogy az örömapát mindenki jól lássa és hallja majd a beszéd alatt. Ehhez nyújt segítséget az ültetési rend tervező, ami nagyban megkönnyíti az esküvőre készülők dolgát.