Így lesz egyszerű(bb) az esküvői vendéglista összeállítása
Magabiztosan merjük állítani, hogy az esküvő, ahol a megtervezett esküvői vendéglista egyezik a végleges létszámmal, ritka, mint a fehér holló. Bizony nem könnyű a feladat, sokszor kompromisszummal jár. Megkönnyítjük nektek, fogadd meg tippjeinket!
A legfontosabb tanácsunk, hogy csakis ti állítsátok össze a vendéglistát! Evidensnek hangzik ugyan, mégis rengeteg olyan történetet hallunk, ahol a jövendőbeli anyós a pár tudta nélkül hívott meg embereket. Amennyire tudjátok, az ilyen helyzeteket kerüljétek el. Életetek egyik legfontosabb napján azok legyenek jelen, akikkel ti szeretnétek együtt ünnepelni.
Hogyan fog összeállni az esküvői vendéglista?
Első lépésként határozzatok meg egy hozzávetőleges keretszámot, amit szeretnétek majd tartani. Ezt természetesen reális alapokon, a büdzsé szem előtt tartásával tegyétek. Ezután kezdhetitek megírni a listát a családtagokról, távolabbi rokonokról, barátokról, munkatársakról, ismerősökről.
Még ha nem is sorrendben írod, a fejedben közben biztosan kialakul egy „fontossági sorrend” a vendégek között. (Te is szívesebben ölelnéd meg gyerekkori barátnőd az esküvőd napján, mint a harmadunokatestvéred, akit maximum évente egyszer látsz.)
Itt jön majd a feladat neheze, amikor megpróbáljátok közelíteni az előzetesen megálmodott keretszámot a készülőben lévő esküvői vendéglistával. Ehhez érdemes néhány kérdést feltennetek magatoknak. Ha a következő kérdések közül bármelyikre „nem” a válaszod, ne hívjátok meg a szóban forgó egyént:
1. Hosszú évek óta együtt vagytok pároddal, ő mégsem hallott róla? (Vagy éppen fordítva)
2. Találkoztál vele az elmúlt 2 évben?
3. Eszedbe jutnak kedves közös emlékek a neve leírásakor?
4. Szívesen mennél vele bulizni egy szombat este?
Nézzük a kellemetlen részét: mit illik és mit nem kell?
Meg kell hívnod azért, mert te is ott voltál az ő esküvőjén? A legtávolabbi meghívott rokonok is hozhassanak plusz egy főt, akkor is, ha soha nem találkoztál velük? Mi a helyzet a családosokkal?
Rátok bízzuk, hogy mennyire engedtek az ilyen illem kérdéseknek, de mi alapvetően azt az álláspontot valljuk, hogy ez a ti esküvőtök, aszerint döntsetek, hogy mit szeretnétek.
Bevett szokás, hogy a párok meghatároznak bizonyos szabályokat. Például plusz egy főt akkor hívtok meg, ha ti is találkoztatok már vele vagy, ha hosszabb ideje együtt vannak. Sőt, azzal sincs semmi baj, ha csak a legközelebbi szeretteitek esetében hívtok meg plusz 1 főket. A gyerekeseket is megkérhetitek, hogy első körben próbáljanak meg megoldást találni a kicsik felügyeletére. (Természetesen ha ez nem sikerül, nem kényszerítitek őket, hogy hagyják otthon a gyerekeket.)
Csak kommunikáció kérdése, hogy miben maradtok a vendégekkel. Ha kellemetlennek érzitek, bátran magyarázzátok el nekik, hogy miért döntöttetek így, biztosan meg fogják érteni.
Legyen B-lista?
Sok helyen találkozhatsz az esküvői vendéglista készítéséhez a B-lista ötletével. Ez lényegében annyit jelent, hogy írsz egy második listát is azokkal, akiket szeretnél ugyan meghívni a Nagy Napra, de nem férnek be a keretbe. Ezután, ha valaki visszamondja, a B-listáról fontossági sorrendben meg tudod hívni szeretteidet.
Ez egyrészt jól jöhet, másrészt rendkívül bántó tud lenni, ha valaki rájön, hogy „csak a második körbe került bele”. Nem szeretnénk lebeszélni róla, de az biztos, hogy óvatosnak kell lenned, ha ilyet készítesz!
Használd ki praktikus funkcióinkat!
Vidd fel a meghívottak neveit az oldalon található esküvői vendéglistába. A nevek mellé írhatsz magatoknak megjegyzéseket is, például van-e az illetőnek ételérzékenysége, melyikőtök rokona, stb. A meghívók kiküldése után a visszajelzéseket is fel tudod jegyezni, így rögtön egy helyen kezelhetsz mindent.
Ezt a listát tudod majd felhasználni az ültetési rend tervezőnél is, ezáltal sokkal egyszerűbb lesz a dolgod.