Esküvői elsősegély csomag – Mit vigyél magaddal a Nagy Napra?

Közeleg a Nagy Nap és egyre jobban izgulsz, hogy valami balul sül el? Egyrészt szinte biztos, hogy így lesz, másrészt viszont ne aggódj ezen! Éppen a tökéletlensége fogja olyan tökéletessé tenni az esküvőtök napját. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne készülhetnél fel minden elképzelhető eshetőségre. Segítünk összeállítani azon esküvői kellékek listáját, amik jól jöhetnek a Nagy Nap folyamán, hogy biztosan semmit ne hagyj majd otthon.

Így lehet egyszerűbb a tervezés

Az első számú szabály, hogy ne az esküvő reggelén pakold össze az esküvői elsősegély csomagot, mert a sietségben és izgatottságban könnyen kimaradhat valami. Már napokkal előre, nyugalomban, ráérve készítsd össze, hogy mit fogtok magatokkal vinni. A ruhákról és kiegészítőkről úgy tudsz legkönnyebben gondoskodni, ha magad elé képzeled, ahogyan az oltárnál álltok és apránként végigmész mindkettőtök szettjén a párod zoknijától a hajadban lévő díszekig. Ezek mellett pedig vannak dolgok, amikből jó, ha van plusz is. Tipikusan ilyen a harisnya, valamint vőlegényed ingje és trikója.

Kérd ki szeretteid segítségét is, hogy ne neked kelljen mindent fejben tartanod. Jó előre add oda tanúdnak a gyűrűket és gyűrűpárnát, legyen az ő feladata elvinni őket a Nagy Napra. Édesanyád biztosan szívesen vállalja, hogy ő vigye magával a menyasszonyi csokrot és a ceremónia kellékeit (például homokceremónia szett, buborékfújó, stb). Jövendőbeli anyósod megkérheted, hogy hozza el a zenéket (esküvői bevonuló zene, ceremónia alatt szóló zene és a nyitótánc, menyasszonytánc vagy menyecsketánc zenéje) és így tovább. Minél kevesebb dolgot kell egyetlen embernek megjegyeznie, annál könnyebb lesz a dolgotok.

Esküvői elsősegély csomag, a táskádban a helye

Természetesen vannak olyan esküvői kellékek is, amiknek muszáj nálad lenniük. A legjobb, ha előrevetíted magadnak a Nagy Nap menetét és sorban átgondolod, hogy mikor milyen esküvői kellékek fognak kelleni, így az egészen apróságok sem maradnak el. Általánosságban véve pedig a következőknek kell a táskádban helyet találnod:

·         púder, rúzs, szempillaspirál (ehhez bátran kérd ki sminkesed segítségét)

·         hullámcsatok

·         biztosítótű

·         cérna, tű

·         papírzsebkendő

·         tisztasági betét, ha éppen szükséged van rá, tampon is

·         toll

·         müzliszelet, zabszelet vagy bármilyen apró nasi, amit be tudsz kapni, ha már kopog a szemed

·         a szolgáltatók elérhetőségei

·         kisméretű dezodor

·         bármi olyan gyógyszer vagy gyógyhatású készítmény, amire szükséged lehet (asztma inhalátor, laktáz enzim, szemcsepp)

Ezen kívül, ha el tudod tenni, hasznos, ha van nálad egy kis üveg víz is. Ha kisebb táskát viselnél, gondoskodj róla, hogy legalább a közeledben mindig legyen folyadék, főként, ha meleg nyári napon tartjátok az esküvőt.

Ne feledkezz meg egy kis egészségügyi esküvői elsősegély csomagról sem!

Mindenhol történhetnek apróbb balesetek, legyél ezekre is felkészülve! Nem beszélve arról, hogy a hajnalig tartó mulatozás és az elfogyasztott alkoholmennyiség másnapra könnyen fordulhat kellemetlen fejfájásba, gyomorégésbe. Ezért mindenképp legyen nálad:

·         fájdalomcsillapító

·         gyomorégésre, gyomorfájdalomra való gyógyszer

·         probiotikum

·         sebtapasz

·         fertőtlenítő törlőkendő

·         körömlakk az esetleg kiszakadó harisnyákhoz

·         körömreszelő, ha netán betörne egy körmöd

Ha vidéki esküvőt terveztek szállással, úgy számolj, mintha nyaralni indulnál

Készítsd össze egy kis bőröndöt, amiben legyen minden fontos dolog, amit egyébként magaddal vinnél egy utazásra. Így:

·         pizsama, hálóing

·         a másnapi ruhád

·         fehérnemű, zokni, harisnya

·         kényelmes cipő másnapra

·         sminklemosó és vattakorong

·         sminkkészlet másnapra

·         tusfürdő, fogkefe, fogkrém, esetleg sampon

·         törölköző

·         szemüvegtörlő, kontaktlencse, műkönny, ha szükséged van rá

·         gyógyszerek, amiket napi rendszerességgel kell szedned

Ne stresszelj rajta sokat, mire a bőröndöt előveszed, feltehetően már a Nagy Nap végére értetek. Az „igazi aggodalmak” tehát már elmúltak, legrosszabb esetben menyasszonyi cipődben mész haza, vagy újdonsült férjed pluszként elrakott trikójában alszol.

Töltsd le és vidd magaddal

A teljes checklistet letöltheted innen. A Google dokumentum megnyitása után kattints a Fájl menüre, keresd meg a Letöltés menüpontot és válaszd ki a számodra szimpatikus formátumot. Már viheted is magaddal bárhová letöltött checklisted, hogy bármikor rápillanthass!