Esküvői dekor ötletek házilag

Csak Nektek csak most csak itt: Esküvői dekor ötletek házilag. Ha szeretnétek DIY dekorációt az esküvőtökre, akkor íme néhány ihlet, amiből ötletet meríthettek.

Az esküvői dekoráció ötletek házilag című cikkünkben már mutattunk egy frappáns, gyorsan és könnyen megvalósítható esküvői dekor elemet.

Ebben a második részben egy újabb ötlettel rukkolunk elő! Reméljük ezt is hasznosnak találjátok majd, és minél többen elkészítitek. Most a romantikus asztal jegyében a gyertyák lesznek terítéken. Így készíts gyertyákat a lehető legstílusosabban felhasználva a dekoráció részeként!

Esküvői dekor ötletek házilag


A hozzávalók egyszerűen beszerezhetőek lesznek. Csupán a gyertyákat vagy mécseseket kell megvásárolni nagy tételben, illetve begyűjteni rokonoktól, családtagoktól az üres bébi ételes, mustáros, lekváros üvegeket. Kisebb és akár nagyobb méretben is érdemes üvegeket választanunk. Emellett pedig barkács boltból vagy papír-írószer üzletből kell beszerezzünk tetszőleges színű vastagabb és erősebb drótot.

Ha ezt a három hozzávaló rendelkezésünkre áll, akkor már csak a drótok fonása, üveg köré tekerése van hátra. Először az üveg nyakára vágjunk le egy megfelelő hosszúságú drótot, amely körbe ér rajta. A két végét kézzel, vagy egy fogó segítségével fonjuk össze. Végül tegyünk egy kis fogantyút a karikával rendelkező üvegünkre.

Vágjunk egy olyan hosszúságú drót darabot, amilyen hosszú fülre van szüksége a gyertyának. A két végét pedig az előzőleg üvegre rögzített karikához kötözzük. Ahogyan a mellékelt képen is látszik, hasonló végeredményt kapunk. A drót szálakat körbe tekerhetjük raffiával, spárgával de ragasztópisztolí segítségével akár csipkével is bevonhatjuk az üvegcséket. Sőt, még apró selyem virág fejeket is el tudok képzelni, picit vintage stílust idézve.

esküvői dekor ötletek házilag

A DIY esküvői dekoráció nemcsak egyedi, de költséghatékony is. Hobbiboltból egyszerűen és olcsón beszerezhetők a dekorokhoz szükséges alapanyagok. A DIY dekorhoz inkább az idő a fontos. Ahhoz, hogy olyan tárgyakat készíts, amelyek méltó díszei lesznek az esküvődnek, idő kell. Nem szabad pár óra alatt összecsapni mindent, ugyanis akkor valószínüleg csalódni fogsz. Iktass be a naptárba pár napot, amikor te és segítőid csak ezzel foglalkoztok, így biztosan nem adódik oylan probléma, hogy mindenkinek máshová kell sietnie. Gondoljatok csak bele, milyen felfordulást okoz az örökös rohanás! A jelige tehát esküvői dekor ötletek házilag. Gyönyörű díszeket tudtok kihozni olyan alapanyagokból, amikből nem is gondolnátok. Egy fadarab, egy gyertya, néhány szalvéta, ecset, kartonpapír, festék, ezeket mind fel lehet használni a dekoráció elkészítéséhez.

Sok sikert kívánunk nektek a saját kezűleg elkészített esküvői dekorációhoz! Ha gondoljátok, osszátok meg velünk remekműveiteket! :)