Hogyan válassz trendi ruhát a lagzidra? (X)
Ahogyan a köznyelvben is ismeretes, az esküvő minden nő életének nagy napja. Éppen ezért valóban fontos illően megadnunk a módját, aminek a megfelelő ruházat elengedhetetlen része. Nincs ez másképp azonban az esküvő utáni lagzival sem, ahol szintén illik partiképesen megjelennünk, ha szeretnénk kellően megkoronázni ezt a különleges napot. Felmerül hát a kérdés: milyen ruhát válasszunk?
Szabásvonal és színárnyalat – hagyományosat vagy merészet?
Hazánkban a hagyományos lakodalomra való ruha a menyasszonyi ruházat levetése után tipikusan a piros menyecskeruha. Ez manapság már igazán modern, sőt egyre dögösebb, vadócabb szabással is kapható, sőt a menyasszonyok igénylik is ezt. Megesik sok esetben, hogy eltérnek ettől a színtől ruhaválasztás terén – sokszor pedig menyecsketánc után egy másik ruhába öltözik át a menyasszony. Ilyenkor viszont eltérhetünk a jól bevett dresszkódtól, ez a nap csakis a miénk. Így nem csupán elfogadható, de valamilyen szinten még el is várt, hogy kitűnjünk a tömegből a lagzi alatt. Nyugodtan válogathatunk tehát az intenzívebb színnel rendelkező ruhák közül. Ezen a téren igazából semmi sem korlátoz bennünket, csupán az általunk meghatározott jellege a lagzinknak. Viselhetünk akár egy merész fuksziát is, csakúgy, mint a jól megszokott almazöld vagy türkizkék darabokat – a mályvaszínűekkel egyetemben. Amióta az esküvők és a lagzik is egyre inkább az egyediségről, a saját, illetve a párunk ízléséről szólnak, azóta nem szükséges ragaszkodnunk a megszokott dolgokhoz. Ilyenkor egyedül mi döntjük el, hogy a saját lagzinkon milyen stíluselemeket szeretnénk megjeleníteni, amik a hangulatot fokozzák. Talán pár éve még elképzelhetetlennek tűnt minden, ami eltér a megszokott ideáktól, napjainkban azonban egyre többen válnak meg a szigorú etikettől. Tehát mind a szabásvonalat, mind a színeket tekintve szabadon engedhetjük a fantáziánkat.
Sikkes, mégis kényelmes – avagy a legfontosabb tényezők ruha választáskor
Minden nőnek nagy dilemma, hogy megtalálja az alkatához való divatos női ruhák közül a legjobbat, ám amikor a saját lagzijukról van szó, ez különösen nehéz lehet. Természetesen ilyenkor stresszelünk, hiszen a legjobbat szeretnénk. Éppen ezért a legfontosabb, hogy nyugodjunk meg, majd döntsünk objektíven. Ha menyecsketánc utáni váltóruhát nézünk, akkor is legyünk tárgyilagosak. Gondoljunk úgy rá, mint ha mi magunk lennénk a vendégek és ahhoz választanánk egy csinos ruhát. Ha ez a gondolat megvan, akkor pedig azt gondoljuk végig, mi az, amiben jól érezzük magunkat. Mert ezen a ponton kicsit több szemszögből is figyelni kell a ruha választására, mintha csupán vendégek lennénk. Először is feltételezhető, hogy sokan felkérnek majd táncolni – sok mindenkivel kell beszélgetnünk és egész éjjel talpon maradni. Vagyis a kényelem ebben az esetben kiemelten fontos. Ha tudjuk, hogy egy fűzős ruhában például csak pár óráig bírnánk, inkább ne válasszuk azt. A ruha anyaga is ennek megfelelő legyen, így garantáltan kényelmesen és élvezettel fogjuk végigünnepelni a vendégeikkel esküvőnk napját. Stílusát tekintve a ruha lehet rövid, mini, maxi vagy épp klasszikus estélyi is. Egyáltalán nem szükséges azon feszengeni, hogy pontosan milyen legyen a ruha fazonja.