Esküvői idézetek filmekből, dalszövegekből, Bibliából

Ezerszer mondtátok már, hogy „szeretlek”. A Nagy Napig is biztosan sokszor el fog még hangzani, de tudjuk, hogy szeretnétek alkalomhoz illő és különleges sorokat is. Ebben segítenek az esküvői idézetek, melyek megfogalmazzák helyettetek azt, amit talán nem is tudnátok szavakba önteni.

Romantikus esküvői idézetek a Nagy Napra

Hagyományosan már a meghívókon szerepelnek esküvői idézetek, de persze a helyszínen is megjelenhetnek a dekoráció részeként. Fontos, hogy hozzátok illő, a kapcsolatotokat tükröző sorokat találjatok, hiszen ez lesz az, amit a násznép először megpillant. A jól megválasztott idézettel megoszthatjátok egymás iránti őszinte érzéseiteket szeretteitekkel, akik ezt olvasva rögtön rátok ismernek. Így pedig már a meghívóval megalapozhatjátok a Nagy Nap hangulatát.

Kereshettek romantikus, vallásos, kedves és akár vicces idézeteket is. Származhat kedvenc dalotokból, filmből, könyvből vagy egy általatok nagyra becsült szerző tollából is. Épp a lehetőségek sokasága miatt szokott az esküvői idézetek böngészése nehézséget okozni az ifjú pár számára. Ne aggódjatok! Ha megtaláljátok az igazit, azt tudni fogjátok – csakúgy, mint ahogy egymással is történt.
Segítünk is megtalálni a megfelelőt, esküvői idézetek óriási csokrát gyűjtöttük össze számotokra. Olvassátok!
 

Ha a szerelem betölti az életed, nagyon sok hiányzó dolgot pótolhat. Ha nincs az életedben szerelem, bármi másod van is, nem elég.

—Ann Landers

Ha valaki szeret egy virágot, amely csak egyetlen példányban létezik a csillagmilliókon: ez épp elég neki, hogy boldog legyen, ha a csillagokra pillant.

—Antoine de Saint-Exupéry

A boldogsághoz semmi sem szükségesebb, minthogy életünk egy meghatározott célja legyen.

—Eötvös József

Úgy szeretni, hogy nem várok cserébe semmit, beérni a jelenlétével. Szeretni őt a saját világában, a megváltoztatás szándéka nélkül.

—Milan Kundera

Ismerem azokat a szavakat, amelyeket még ki sem ejtettél. Már tudom hová tartasz, mikor még el sem indulsz. Tudok a féltett titkaidról, amiket mélyen elrejtesz. Mindent tudok rólad kedvesem, nem vagyok kém, csak szeretlek.

—Jim Morrison

Többé nem érzitek az esőt, mert mindketten menedéket nyújtotok egymásnak. Többé nem érzitek a hideget, mert mindketten egymást melegítitek.

—Apacs esküvői áldás

A szerelem olyan bűn, amelyben nem lehetünk meg cinkostárs nélkül.

—Baudelaire

Nincs nagyobb boldogság, mintha szeretnek bennünket.

—Charlotte Brontë

Tiéd a szívem, tiéd a kezem, hűségem és becsületem. Érzem, homlokom alatt zsibong a legszebb nyugalom, találtam valakit, egy embert, örökre hozzá tartozom.

—Fodor András

Nem azért szeretlek aki te vagy, hanem azért aki én vagyok melletted.

—Gabriel Garcia Marquez

S idő, állj meg egy pillanatra, S ti rohanó percek, várjatok, Amíg ők ketten esküt tesznek, Hogy egymáshoz örökké hűk lesznek, Csak addig várjatok!

—Goethe

Mindig az győz, aki meg tud semmisülni az öleléseben.

—Hamvas Béla

Jó érezni azt, hogy szeretlek nagyon és egyre-egyre jobban. Ott bujkálni a két szemedben, rejtőzködni mosolyodban. Érezni, hogy szemeid már szemeimben élnek és néznek, s érezni azt, hogy szép, veled szép, és csak veled teljes az élet.

—Illyés Gyula

Ha összenézünk, hű szívet mutat egymás szemében két ábrázatunk, nincs éles Észak s elhajló Nyugat jobb féltekéket hol találhatunk? Csak az halhat meg, ami már megunt, ha két szerelem egy, ha a magunk szerelme nem lazul, úgy meg sem halhatunk!

—John Donne

Az én szívem sokat csatangolt, de most már okul és tanul. Aki halandó, csak halandót szerethet halhatatlanul.

—József Attila