Tomcsányi Árpád ceremóniamester
Nekem az a tapasztalatom, hogy általában tudják az emberek, hogy vőfélyt vagy ceremóniamestert szeretnének-e. A ceremóniamester az, aki a feladatok koordinálására, levezetésére figyel, a vőfély pedig inkább egy népies vonalat visz.
Mi van, ha valaki ceremóniamester irányt akar, de a családban vannak olyan szokások, amiket megjelenítenének – például szeretnének egy lánykikérést? Itt fontos, hogy beszéljék meg előre a ceremóniamesterrel, hogy mik azok a vőfélyes feladatok, amiket szeretnének bele. Ha kitalálják az egészet, akkor szerintem ez jól tud működni.
Nekem is volt ilyen, hogy a pár ceremóniamestert akart, de szerették volna, hogy legyen lánykikérés. Én lánykikérést még korábban nem csináltam, úgyhogy utánanéztem, megkérdeztem barátokat, hogy ők hogyan csinálják, összeírtam egy kis versikét. Azért is jó, ha előre találkozik a pár a ceremóniamesterrel, mert akkor ezeket a dolgokat meg tudják beszélni.
Volt olyan, hogy találkoztam egy párral és kiderült a beszélgetés során, hogy ők inkább vőfélyt szeretnének. Nem szeretnék egy esküvőn ceremóniamesterként részt venni, ahol szerintem egy sokkal jobb ember meg tudja csinálni a vőfély feladatát, úgyhogy ajánlottam nekik olyat, aki ebben utazik.
Milyen szempontok alapján válasszunk ceremóniamestert?
Nagyon fontos, hogy kémiailag is működjön a dolog, hogy az illető olyan habitusú legyen, mint a pár, vagy rájuk tudjon hangolódni. Vannak olyan párok, akik a csendesebb stílust szeretik, akiknek nem kell annyi program. Nem kell erőltetni, attól függetlenül, hogy én azt érzem, hogy most valami programot kellene beletenni. Lehet, hogy a pár tökre örül annak, hogy ott van a család és a barátaik, aki akar, táncol és megy az esküvő. Ha előre találkoztok és érzitek, hogy nagyjából ugyanolyanok vagytok, akkor szerintem sikerülni fog ez az esküvőn is.
Van olyan, hogy elhagyható a ceremóniamester az esküvőn?
Nem mindig érdemes ceremóniamestert fogadni, én ezt meg is szoktam beszélni a párral. Egy 30-40 fős esküvő esetében, ahol a szertartás után ugyanazon a helyszínen van egy családi vacsora, utána nem is biztos, hogy lesz tánc, és azt akarják, hogy 10 körül hazamenjenek, nem biztos, hogy érdemes ceremóniamestert fogadni. Hogy ha már egy nagyobb esküvő van, ahol egy picit komplikáltabb programot akarnak, és át akarják beszélni, hogy mit hogyan csináljanak, akkor érdemes.
Nagyon fontos, hogy a ceremóniamester merjen emberek elé állni. Ha van ilyen barát, az tök jó, de az is kell, hogy a háttérben össze tudja szervezni a feladatokat, ami a többi szolgáltató koordinálása, a párral való beszélgetés, hogy ha van valami konfliktus, annak a kezelése. Sok minden megtörténhet egy esküvőn.
Mennyivel az esküvő előtt keressük a ceremóniamestert?
Amikor a szervezést elkezditek, le kell egyeztetni az időpontot a különböző szolgáltatókkal, hogy mindenkinek jó legyen. Az a legfontosabb. Nyilván minél hamarabb érdemes találkozni is, hogy lásd, hogy ő jó-e neked. De onnantól kezdve, hogy ki van találva a program, túl sok feladat nincsen. Leegyeztetitek az egészet, és másfél- két hónappal az esküvő előtt még egyszer érdemes összeülni, átbeszélni az összes programot. A többi szolgáltatónak is meg lehet írni a programokat. Maximum, ha még szükség van rá, akkor egy-két héttel az esküvő előtt beszélünk.
Hogyan alakul ki az esküvő végleges programja?
Vannak olyan párok, akik abszolút ránk bízzák a dolgot: azt mondják, hogy mivel ők nem voltak annyi esküvőn vagy nem olyan jártasak a dologban, ezért segítsünk az elejétől. És van az a típus, aki nagyjából tudja, hogy mit szeretne. Náluk az a fontos, hogy a saját tapasztalatom alapján kitaláljuk, hogy mire mennyi idő kell, mit mikor érdemes. Ezeknek a dolgoknak a kitalálásában szerintem mindenképpen jó, ha egy tapasztalt ceremóniamester is részt vesz, mert sokkal jobban otthon van benne.
Mitől lesz gördülékeny a munka az esküvői szolgáltatók között?
Dolgoztam rádióban és nekem az a tapasztalatom, hogy egy jó esküvő olyan, mint egy jó rádióműsor. Vezetsz az autóban, hallgatod a rádiót és megy. Hírek vannak, zene van, valami műsor. Mindaddig nem veszed észre igazából vagy nem figyelsz fel, amíg nincs valami probléma. Ha valamit rosszul vágnak be, ha valamit elront a bemondó, akkor rögtön, abban a másodpercben figyelsz. Kicsit nekem ilyen egy esküvő is. Ha jól vannak szervezve a dolgok, akkor az egész természetesen megy és működik. Igazából a ceremóniamesternek ez is feladata. Ne vedd észre azt, hogy egy esküvőn vagy, csak érezd jól magad.
Az a tapasztalatom, hogy ha megcsináljuk előre a programot és mindenkinek ki van küldve, akkor a szolgáltatókkal nem feltétlenül kell előre találkoznom. Általában azt szoktam, hogy egy-másfél órával hamarabb odamegyek és beszélgetek egy kicsit. Nagyon fontos, hogy a ceremóniamesternek az is feladata, hogy minden szolgáltatónak előre mondja a dolgokat. Például, ha odajön az egyik családtag és azt mondja, hogy szeretnének egy meglepetés táncot, akkor nekem feladatom az, hogy odamenjek a DJ-hez, hogy 10 perc múlva kapcsoljuk le a zenét. A videósnak, a fotósnak is jelzem. Ezeknek az összeszervezése miatt az egész egy csapatmunka a többi szolgáltatóval, ami miatt tök fontos, hogy jól kijöjjünk egymással.
Mennyire kell előtérben lennie a ceremóniamesternek?
Ha nincs esküvőszervező, akkor én azt mondom, hogy 60%-ban az a feladata a ceremóniamesternek, hogy összeszervezze a dolgokat és 40%-ban az, ami látható: programok levezetése, koordinálása, emberek irányítása. Azt szoktam mondani a párnak, hogy onnantól kezdve, hogy elkezdődik az esküvő, mindent felejtsenek el a programból, semmi ilyennel nem kell foglalkozniuk. Én irányítgatom a dolgokat a háttérből, egy picit rugalmasan kezelve.
Mennyire ragaszkodjunk az eltervezett programhoz?
Azért találjuk ki előre a programot, hogy meglegyen az esküvő szerkezete, de igazából semmi baj nincs, ha 20 perccel később lesz valami, vagy épp fél órával hamarabb. Vannak fontos pontok – például a vacsora legyen időben, hiszen úgy készül a konyha -, és vannak a programnak olyan részei, amik tologathatóak.
A lényeg, hogy te érezd az egész esküvőnek a flowját. Ha még az emberek táncolnának, akkor ne avatkozz közbe, de ha az egész kezd leülni, akkor próbálj valamit újítani vagy valamit betenni – egy picit akár attól függetlenül, hogy mit írtatok a programba.
Vannak nyilván olyan szituációk, amikre nem számítunk. Mondok egy általános példát: elmegy az áram, amikor le akarnátok vetíteni a videót. Ne ragaszkodj ahhoz, amit előre kitaláltatok! Ezeket a dolgokat lazán kell kezelni úgy, hogy közben természetesen mindig kommunikálsz a párral. Ha magabiztos vagy és ezt látják rajtad, akkor ők is jobban el tudják engedni magukat és nem feszengenek azon, hogy valami máshogy történt, mint ahogy kitaláltuk.
Mitől lesz igazán egyedi egy esküvő?
Én inkább az a típusú ceremóniamester vagyok, aki szeretem a háttérből irányítani a dolgokat, de nem rólam szól az egész. Tehát nekem nem kell új vicceket kitalálnom, nem kell poénkodnom. Nyilván, ha van egy vicces szituáció, azt ki kell használni, ha van egy játék, azt jól meg kell csinálni.
Nem nagyon keresem azt, hogy miben lehetne óriásit újítani. Azt szoktam mondani a pároknak, hogy találják ki, mik azok a dolgok, amik nekik fontosak. Lehet, hogy nem látták más esküvőkön, lehet, hogy nem is tudjuk megcsinálni. De legyenek benne olyan kis apróságok, amik igazán arról szólnak, hogy ez most az ő esküvőjük. Például volt olyan pár, aki kitalálta, hogy a saját megismerkedésük történetét fogja eltáncolni. Ez olyan dolog, hogy biztos nem láttak máshol.
Arra szoktam bíztatni a párokat, hogy vegyünk elő minél több olyan elemet, ami róluk szól, amitől az egész egyedi lehet. És nem feltétlenül trendekre figyelünk, hanem konkrétan rájuk.
Legyenek-e játékok az esküvőn?
Az a tapasztalatom, hogy a játékoktól mindig félnek a párok. Mindig volt valami egy esküvőn, ami nagyon kellemetlen volt. Szerintem ezt fontos végig beszélni. Én amúgy nem vagyok híve ezeknek a harsány játékoknak. Abban szoktam például újítani, hogy az olyan játékok, programpontok helyett, amik a baráti társaságban sokszor vannak, és a pár azt mondja, hogy ez ne legyen, kitalálunk új dolgokat. Hiszen miért ne találjunk ki valami olyat, ami jobban rólatok szól?
Mit kezdjünk a részeg rokonokkal?
Szerencsére jó tapasztalataim vannak, a részeg násznép kategóriában még nem volt nagyon brutál szituációm. Én általában addig szoktam maradni egy esküvőn, ameddig feladatom van.
Persze van olyan kellemetlen helyzet, hogy valamelyik családtag kicsit túlissza magát és mindenképpen mikrofonhoz akar jutni, valamit el akar mondani. Ilyenkor a párral kell beszélni. Van, aki azt mondja, hogy „persze”, és a végén kisül belőle valami vicces dolog. Van olyan, hogy el kell terelni a rokon figyelmét és adni neki más feladatot, amitől nem veszi, hogy most próbáltuk lepattintani a témáról.
Mi tud elrontani egy menyasszonyrablást?
A párok sokszor nagyon félnek attól, hogy mi lesz, ha elrabolják a menyasszonyt, ezért akár nem is akarnak menyasszonytáncot. Szerintem ha egy esküvőn a menyasszonyrablás nincs jól koordinálva, az a ceremóniamester hibája lehet.
Ha látom, hogy valaki kicsit aktívabb, kreatívabb, akkor velük általában beszélek. Megmondom hova kéne elvinni a menyasszonyt: hogyha esetleg pont átöltözés előtt van, akkor elviszik egy szobába. Már rögtön kitalálunk egy játékot a vőlegénynek, hogy ne legyen az, hogy megáll az egész esküvő. Abban a pillanatban, ahogy elrabolták a menyasszonyt és jön be a vőlegény, mondom neki, hogy valamivel ki kell váltania. Megcsináljuk a játékot, a végére visszahozzák a menyasszonyt, hogy ez is flottul működjön. Ettől nem kell félni, az a lényeg, hogy az egész jól legyen irányítva és meg legyen beszélve.
Milyen problémák merülhetnek fel egy esküvőn?
Kis apróságok mindig szoktak lenni, ahol valakit ki kell békíteni. Például mindig szoktam mondani, hogy ne tegyék az idősebb korosztály asztalait a tánctérhez úgy, hogy azt onnan el fogják bontani, amikor kezdődik a buli, mert ebből mindig sértődés lesz. Fel kell vállalni a problémákat és ezeket a dolgokat el kell intézni.
Mit üzensz az éppen esküvőre készülő pároknak?
Nekem a saját esküvőmön is az volt a legjobb tanulság, hogy minden fázisát ki kell élvezni. Szerintem nagyon fontos, hogy a készülést is kiélvezzük. Ilyenkor mindig csomó stressz van: ha valami drága, akkor hogy tudjuk kifizetni, kell-e egyáltalán, be akarom-e tanulni a táncot, kell-e székszoknya, stb. Az a lényeg, hogy hogyan tudjátok csinálni ezt az egészet együtt - hiszen ez az első ilyen komoly, fontos projekt -, hogy jól érezzétek magatokat és élvezzétek. Szerintem ez az esküvőn is nagyon fontos. Miközben te házigazda vagy - hiszen te hívod meg a barátaidat, a családodat -, közben hogyan tudod elengedni magad, és hogyan tudod megélni úgy, hogy ez életednek egyik legjobb napja lesz.
Ne maradj le további esküvői szolgáltatók interjúiról sem, iratkozz fel az Esküvő Online Youtube csatornájára! Blogunkon továbbá hasznos cikkeket is találsz a szervezésről, a Nagy Napról és mindenről, amire szükséged lesz! Ha pedig még az ideális személyt keresed, aki az esküvői szertartás és lakodalom során segítségedre lesz, nézz körül az Esküvői Piactér csomagajánlatai között!