Rejtett költségek az esküvőn

Amikor elkezdjük szervezni az esküvőnket, először az általános költségekkel számolunk, mint helyszín, torta, meghívók, zenész, ruha, vőfély, fodrász, sminkes. Ezek valóban el nem kerülhető költségek, kell is velük számolni, azonban mindezen felül még számos rejtett költség felmerülhet, amelyek ugyan kisebb összegek, de ez a sok kicsi is meg tudja dobni a végösszeget. Lássuk melyek ezek!

Az esküvőre szánt keret túllépését senki sem kívánja. Ezt elkerülendő, mutatunk néhány lehetséges rejtett költségként felmerülő tételt. Olyanokat amelyek szintén nem térhetünk ki, és kalkuláljátok bele a költségekbe. Illetve vannak olyanok is, amelyek utólag derülnek ki, de egy kis odafigyeléssel, előrelátással elkerülhető.

Lássunk tehát példákat olyan esetekre amikor nem gondoltuk, hogy erre is költenünk kell még, de kénytelenek vagyunk kifizetni:

  • Autó díszítés. Autó bérlés esetén szinte soha nem magától értetődő, hogy a kölcsönző fel is díszíti az autót. Kérdezzetek rá előre van-e lehetőség eleve díszítéssel kérni, és ha nem járjatok utána ki fogja, mikor és legfőképp mennyi pénzért feldíszíteni. Ha ismerőstől kéritek kölcsön a menyasszonyos autót is ugyanez a helyzet. Plusz idő, szervezés és pénz a dekoráció.

Virágdísz az autón

  • Templomi esküvő. Magától értetődő, hogy az atyának ki kell fizessük a szertartás árát, de a templomot vagy kápolnát vajon ki fogja feldíszíteni? A pap általában csak figyelmeztet rá, hogy intézzétek el ha szeretnétek esküvő dekorációt, és íme rögtön meg lehet toldani a végösszeget a szatén anyag vásárlással, élő virágok árával. Egy szál élő virág ára 300-500 forint között mozog, ha minden pad elejére szeretnétek legalább egyet, és egy nagyobb virág díszt, szirmokat a bevonuláshoz máris több tíz ezer forintnál járunk. Holott nem elrugaszkodott kérések, igazán minimális díszítésről van szó.

Esküvői dekoráció

  • Dobócsokor. A virág üzletben elsősorban a menyasszonyi csokrot választjuk ki, és amikor azt hinnénk megvolnánk, még ott a dobócsokor kérdése. Kicsi legyen? Több összekötözve? Esetleg örökcsokor? A vőlegény, tanú, vőfély öltönyébe élő virág díszeket szeretnénk tűzni? Apróságok és mégis az először kiválasztott csokor árának dupláját de inkább tripláját fogjuk kifizetni ha ilyen plusz virág kompozíciókat is készíttetünk.

Koszorúslányok virágcsokorral

  • Szolgáltatók étkeztetése. Lehet, hogy már leadtátok az étteremnek a végleges létszámot, hány vendég fog biztosan eljönni. Ebbe vajon beleszámoltátok a fotós, videós, zenész, vőfély étkeztetését is? Általában már délután elkezdenek dolgozni, és többségük reggelig Veletek maradnak, hogy biztosítsák munkájukkal a jó hangulatot. Bár megkérik érte a munkadíjukat, illő az étkeztetésüket is biztosítani. Mind számukra, mind a házasulandóknak kellemetlen lehet, amikor Ők éhesen nézik a vacsorázó násznépet.

Bor és rózsák

Vannak esetek amikor a szerződés megkötésénél némi plusz figyelmességgel elkerülhetőek félreértések, plusz felárak felszámolása. Gondosan nézzétek át mit írtok alá, foglalóról vagy előlegről beszél a szerződés írója? Zenekar, Dj -vel való megyezésnél térjetek ki arra, hogy pontosan hány óráig fognak dolgozni? 4 óra után a megkezdett órákért fog a felszámolni plusz óradíjat, túlóra gyanánt. Ruha kölcsönzőknél pedig a tisztítás, esetleges méretre szabás költségeiről kell beszélni. Mi van és mi nincs benne a kölcsönzés árában?

Az Esküvő Online segítségével az esküvői költségek kalkulálása és nyomon követése most még egyszerűbb!