Mikor legyen az esküvőnk?

Megtörténik a lánykérés, óriási a boldogság, elújságoljátok az egész családi baráti körnek. Majd ha lenyugodtatok kezdődik a töprengés, mikor legyen? Van-e rá elég félretett pénz, és ha igen akkor mikorra tűzzük ki az időpontot? Hiszen a megfelelő szolgáltatók megtalálása, és mind egy időpontra lefoglalása időigényes folyamat.

Az első feladatnál, az időpont kiválasztásánál rögtön rengeteg opcióból választhatunk.

Először is milyen napra essen? Péntek vagy Szombat? Miért jó az egyik és rosszabb a másik? Pénteki esküvők esetén például nem minden esetben, de számíthattok némi árengedményre, hiszen kevésbé kelendő időpont. Ugyanakkor kockázatos lehet pénteket választani mert kérdéses, hogy így is el tud-e jönni minden meghívott a munkahelye miatt. Viszont a szolgáltatók, és a helyszín lefoglalásánál is könnyebb dolgotok lesz, több lehetőség közül fogtok tudni választani.

A legerősebb érv a pénteki lagzi mellett, hogy Nektek és akár a messziről érkezett vendégek számára is több időtök lesz kipihenni a reggelig tartó ünneplést. Sőt, a szombati napon még közösen le tudtok ülni képeket nézegetni, felidézni a legszebb pillanatokat, és elfogyasztani azt az esküvői tortát ami talán sokkal jobban tud esni másnap, mint éjfélkor az ünnepi vacsora után.

Emellett átgondolandó az évszak választás is. Esetleg hosszú hétvégére időzítés. Hiszen a hosszú hétvégére a hotelek a szállás árakat előszeretettel emelik meg, de nagyobb a valószínűség hogy a kevés szabadsággal rendelkező vendégek is biztosan el fognak jönni.

Évszakok tekintetében nyári esküvőnél biztosan jó idő lesz, és épp ezért 1-1,5 másfél évvel előbb le kell foglalni egy-egy júliusi időpontot. Ebben az esetben azonban kevesebb időpont közül tudtok választani, mint egy őszi esetleg téli esküvő esetében.

Ha ragaszkodtok a napsütéshez, de jó lenne kisebb költséggel kijönni, akkor érdemes átgondolni egy áprilisi, májusi esküvő lehetőségét. Ezekben a hónapokban már sokszor erőteljesen, hosszabb időre előbújik a nap, de nincs nagy hőség, hogy nagy mennyiségű hűtött üdítő itallal kelljen készülni. Nem mellesleg a sminked sem fogod leizzadni, és leengedett haj mellett sem lesz meleged a tánc során. Jól hangzik, igaz?

Menyasszony és vőlegény

A téli, őszi esküvők nagy előnye a szebbnél szebb fotók. A havas táj, vagy a színkavalkád a lehulló őszi falevelek között, erdős háttérrel még impozánsabb különlegesebb fotók készülhetnek, mint a most annyira népszerű Bokodi-tónál pózolós képek. Egy havas esküvői fotóval igazán ki lehet tűnni a többi esküvői fotó közül.