Lánykérés szöveg - Mit mondj, amikor felteszed a nagy kérdést?

A szándék már megvan, a szöveg még hiányzik? Segítünk! Nem csak hasznos tippeket, de komplett lánykérés szöveg mintákat is összegyűjtöttünk. Olvasd el cikkünket és állítsd össze könnyedén életed egyik legfontosabb beszédét!

A lánykérés szöveg alapszabályai, hogy minden jól sikerüljön

1. Tervezd meg előre, akár írd is le. Már csak azért is, mert a nagy izgulásban és barátnőd örömét látva könnyen lehet, hogy elakad a szavad. Legyen nálad puska!

2. Ne erőltess semmit! Ha egyébként nem vagy az a nagy beszédes fajta, nem kell, hogy egy kisebb novellát fogalmazz. Tettekkel is kifejezheted érzelmeid, sőt, ha kreatívan eltervezett lánykérés ötletek közül valósítasz meg egyet, szavakra már nem is lesz szükséged.

3. Bátran használj idézeteket! Főként, ha kedvenc írójától, kedvenc könyvéből vagy filmjéből van. Így a lánykérés szöveg egyszerre lehet romantikus és személyes is.

4. Ha kapcsolatotokat az jellemzi, tehetsz bele vicces elemeket is. Fontos, hogy ne fordulj ki önmagadból. Ha sokkal inkább nagyokat nevettek együtt, mint romantikáztok, a nagy kérdést is felteheted ilyen formában.

Magad írnád a szöveget? Vedd sorra a következő kérdéseket!

-     Mit gondoltál, mikor először megláttad őt?

-     Miben érzed magad többnek azóta, hogy együtt vagytok? Hogyan változtatta meg az életed?

-     Mik azok az értékek benne, amik a leginkább megfognak téged?

-     Mi volt a pillanat, amikor már tudtad, hogy vele szeretnéd leélni az életed?

-     Milyen életre vágysz vele, mik a közös céljaitok, amit szeretnél elérni vele?

Válaszold meg ezeket a kérdéseket egy-két mondatban, és már össze is állt a beszéded, amitől barátnőd biztosan könnyekig fog hatódni. Ha ránk hallgatsz, egy kicsit gyakorlod is otthon, hogy a nagy pillanatra már minden flottul menjen.

Néhány rövid példát is hoztunk neked

Semmiképpen nem szeretnénk a szádba adni a szavakat, de ha mankóra van szükséged, amin elindulhatsz, használd fel a következő mondatok egyikét saját lánykérés szövegedhez.

-          Nem tudom és nem is szeretném elképzelni az életem nélküled. Veled szeretnék megöregedni.

-          Sok módja van annak, hogy boldogok legyünk az életedben. Nekem ehhez mindenképpen szükségem van rád.

-          Rengeteg kihívás vár még ránk az életben. Tudom, hogy veled az oldalamon bármivel képes leszek megbirkózni.

-          Rád nézek és a szemeidben látom, hogy nagyon boldog életünk lesz együtt.

-          Ígérem, hogy ha Igent mondasz, egész életemben szeretni foglak és megteszek mindent a boldogságodért.

-          Tudom, hogy az életem soha nem lehetne teljesebb, mint így, hogy mellettem vagy.

-          A legjobbat érdemled. Olyat, aki mindennél jobban szeret, mindenben támogat és örökké melletted áll. Szeretnék én lenni ez a valaki.

-          Ha 50 év múlva visszanézünk erre a pillanatra, szeretném, ha úgy emlékeznél rá, hogy itt kezdődött közös életünk. És szeretném, ha 50 év múlva is én lehetnék melletted, ugyanilyen boldogan, mint most.

Összeállt a szöveg, megvan már a lánykérés helyszín, csak a gyűrű hiányzik? Találd meg a legszebb eljegyzési gyűrűt adatbázisunkban, válogass a több száz jegygyűrű és eljegyzési gyűrű szalon között!