Házasságkötés Magyarországon - 2020

Gyerekkorunkban mindnyájan – na jó, a kislányok legalábbis biztosan – a tökéletes esküvőről álmodozunk. Ahogy felnőtté válunk, az életben nagyon sok mindennel kapcsolatban elveszítjük az illúziónkat, de a tökéletes esküvőben továbbra is szinte mindannyian hiszünk. Sőt, ahogy közeledik a pillanat, annál inkább vágyunk rá, akár görcsösen is. 

Az Esküvő Online esküvőszervező portálon megkérdeztünk több mint ezer jegyben járó menyasszonyt és újdonsült feleséget, hogyan élték meg a felkészülést és az esküvőt. Vajon nekik összejött? Amennyiben érintett vagy esküvő témában – netán éppen most, Valentin-nap alkalmából váltál azzá –, az eredményekből jó pár tanulság számodra is biztosan levonható.
Haladjunk szépen sorban, az ismerkedéstől egészen a nászútig!

Ma már tényleg mindenki társkereső appokban ismerkedik?

Tapasztalatunk szerint minden 40 év alatti ember ismer olyan párt, amelynek tagjai a Tinderen jöttek össze, és házasság lett a vége. De vajon tényleg ez a legjellemzőbb ismerkedési forma manapság? A kutatás eredménye azt mutatja, hogy még nem, de már ott liheg a “hagyományos” módszerek nyakán. A válaszadók negyede ismerősökön, barátokon keresztül találkozott élete párjával, és a második helyen jönnek azok, akik az iskolapadot koptatták együtt jövendőbelijükkel (17%). 

Jelentős azok száma, akik egy buliban sündörögtek oda szívük választottjához (14%),és csak utánuk következnek a társkereső alkalmazásokban rejlő lehetőségeket tulajdonképpen maximálisan kihasználó userek (13%). Jegyezzük meg most ezt a sorrendet, és térjünk vissza rá 5 év múlva. Nem lenne meglepő, ha már ilyen rövid időtáv alatt is jelentős átalakuláson esne át a lista – és nem az old school ismerkedési csatornák javára.
Mindenki ismeri a mondást, miszerint “házinyúlra nem lövünk”, de a szabályok ugyebár azért vannak, hogy megszegjük őket. Így gondolkozhatott a válaszadóknak az a 12 százaléka is, akik a munkahelyükön, talán épp a fénymásolószobában leltek rá a nagy Ő-re.

A hosszú jegyesség

Legalább egy olyan pillanat biztosan van az esküvő előtt, amikor a pár mindkét tagja egyszerre nagyon boldog. Igen, a lánykérésre gondolunk. De vajon mennyi idő szükséges, hogy szívünk választottja elszánja magát, és feltegye a kérdést? 
A kutatás szerint az átlagos pár 1-3 évig jár együtt, mielőtt elhangzik a “leszel-e a feleségem?” kérdés, a válaszadók közel fele ezt az időtartamot jelölte meg. A párok közel harmada a még megfontoltabb haladás híve, ugyanis náluk 4-7 évig tart a tesztidőszak. Érdekességként megjegyezzük, hogy volt félszázaléknyi kitöltő, aki annyira magabiztosan hallgatott szíve dobbanására, hogy az első négy hét után fejest ugrott a kalandba.

Már csak az a kérdés, hogy mikor tesszük meg a második lépést. A párok több mint felénél a lánykérés és az esküvő között 1-3 év telik el, közel harmaduk pedig már egy éven belül megejti a lagzit. Ritka eset, de azért előfordul, hogy egy nagyon gyors döntést egy nagyon lassú követ: az egyik olyan pár esetében, amelyiknél az első randi után még abban a hónapban megtörtént a lánykérés, végül 7 év telt el az esküvőig. 

Jön-e még a herceg fehér lovon?

Jó hírünk van: úgy tűnik, hihetünk még a tündérmesékben, ugyanis a kutatásban részt vevők 88 százaléka, bizony, szerelemből házasodik. Fontos motivációs tényező a gyermekvállalás is, ezt a lehetőséget a válaszadók 50 százaléka jelölte meg. 

Persze, előfordul, hogy az esküvőt kevésbé romantikus indokok is vezérlik: a megkérdezettek 15 százaléka bátran bevallotta, hogy részben azért házasodnak, mert már régóta együtt vannak, és egyszerűen megszokták egymást. Nincs is ezzel semmi baj, azon a 2 százaléknyi válaszolón viszont innen távolról is megesett a szívünk, aki kizárólag ezt az opciót jelölte meg házasságkötése motivációjaként.

Esküvőben konzervatívak vagyunk

Modern idők ide, társkereső appok oda, azért ha szertartásról van szó, igenis konzervatívak a mostanában házasulók, 59 százalékuk ugyanis szeretne egyházi szertartást. Nem csodálkozunk, hiszen a templomi esküvőnek tényleg van egy utolérhetetlen varázsa. Picike éllel azt is hozzátehetjük, és bizonyára nem elhanyagolható szempontja az sem a döntésnek, hogy a fotókon is igen jól mutat a templomi miliő.

A konzervatív hozzáállás a felmérés egy másik eredményéből is tükröződik. Hiába halljuk, hogy a hagyományos családmodell egyre inkább megszűnőben van, a válaszadók 65 százaléka kizárólag az esküvő után vállalna gyermeket párjával. 

Sok hűhó semmiért, vagy tényleg az esküvő életünk nagy napja?

A felmérésben külön rákérdeztek arra, hogy az esküvő szervezése mennyire volt stresszes élmény, és hogy a nagy napot valóban kivételes eseményként élték-e meg a résztvevők. 
Az eredmények alapján, bizony, van összefüggés a kettő között. Azok, akik pozitívan értékelték a szervezés folyamatát, jelentősen nagyobb számban élték meg életük legszebb napjaként az esküvőjüket is, miközben azok, akik „rástresszeltek” a felkészülésre, jellemzően az esküvőjüket sem élvezték annyira.

Végül jöjjenek a mocskos anyagiak!

Ezt a részt a végére hagytuk, pedig tudjuk ám, hogy úgyis mindenkit ez érdekel a legjobban! Lássuk tehát, mennyi az annyi?
Az esküvőre a párok fele 1-3 millió forintot szán. Ez tapasztalataink szerint 80-100 fős násznép esetén valóban elég lehet a szép szertartásra és egy ütős lagzira, nem csoda, hogy ezt az értékhatárt lőtték be a legtöbben. A második legnépszerűbb a fél- és egymillió forint közötti költségterv 18 százalékkal, 13 százalék pedig kevesebb mint fél millióból szeretné megúszni az esküvőt. A flancolás viszont, úgy tűnik, nem kenyerünk, az értékhatár növelésével ugyanis már jelentősen csökkennek a számarányok: 3-6 milliót a válaszadók 8 százaléka, míg 6 milliónál is többet csupán 1 százaléka szán az esküvőre. 

Az utóbbi években a nászajándék gyakorlatilag kiment a divatból, ezt alátámasztják a kutatás eredményei is. A válaszadók közel kétharmada kerek perec megmondja, hogy pénzt kér ajándékba, és mindössze negyedük biztosítja a szabad ajándékválasztás lehetőségét a meghívottaknak. 

Végül arra is kíváncsiak voltak a kutatás készítői, hogy ki hova utazik nászútra. A legtöbben Európán belüli külföldi célpontot néztek ki maguknak (26%),belföldi vagy tengerentúli utat pedig a kutatás résztvevőinek 15-15 százaléka tervez. Érdekes, hogy azok, akik 1 millió forintnál húzták meg az esküvőjük költséghatárát, szintén nagyrészt külföldre, sőt a tengerentúlra utaznak. Úgy tűnik, a költséghatékony esküvővel ők inkább a nászútra spórolnának.