Az esküvői meghívó szöveg megfogalmazása
Ha megvan a helyszín és az időpont, érdemes előre venni a listában a meghívók kiküldését is, hogy szeretteitek biztosan ráérjenek a Nagy Napon. Itt szoktak azonban nehézségbe ütközi a fiatal párok, hiszen az esküvői meghívó szöveg megálmodása nagy falatnak tűnik.
A meghívó terén a legfontosabb, hogy mind designban, mind szövegét illetően hű első benyomásként szolgáljon szeretteitek számára, akik sok esetben ekkor találkoznak először az esküvőtök gondolatával.
Milyen legyen az esküvői meghívó szöveg?
Ez csak rajtatok áll, a fő, hogy tükrözze személyiségeteket és a közelgő Nagy Nap stílusát. Ha a tradicionális megoldásokat kedvelitek, választhattok verselő stílust, ha laza és bohém esküvőt terveztek, vehetitek teljesen lazára. A megfogalmazással rengeteg pár van bajban, ezért nem árt segítséget kérnetek szakértőktől, akik már ezernyi esküvői meghívó készítése során szerzett tapasztalattal rendelkeznek.
Azért mi is megpróbálunk segíteni nektek és alább összeszedünk egy-egy változatot a különböző stílusú szövegekből.
Ha egészen minimalista esküvői meghívóra vágytok, elég, ha csak a legfontosabb információkat osztjátok meg. Ehhez ad ötleteket az EsküvőNyomda alábbi szövege is:
Boldog Anna és Szép Kristóf
Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját
2017. június 18-án 18. 00 órakor
a Szegedi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében
tartandó esküvőnkre és az azt követő vacsorára.
Ha elegánsabb vagy hagyományosabb megoldásra vágytok, az esküvői meghívó szöveg megjelenhet versbe szedve. Az Excellent Wedding Cards portfóliójában például ez a kedves meghívó vers szerepel:
Kedves Barát és Rokon!
Eljött a nap, amit annyira vártunk,
Kéz a kézben az oltárig meg sem állunk.
Elmondjuk egymásnak, amit eddig is tudtunk,
ezzel megpecsételjük további sorsunk.
A nagy izgalomra együnk-igyunk egyet,
sok szeretettel várunk Benneteket
2015. május 9-én 14 órakor,
az Ádám Villában tartandó esküvőnkre.
A ceremóniát követő fergeteges mulatozáson is
számítunk részvételetekre.
Ha pedig nem szeretitek a kötöttségeket, és inkább lazára vennétek a megfogalmazást, annak sincs akadálya. Példaként nézzétek meg a Pamas Hungary oldalán fellelhető aranyos szöveget:
Csak nektek áruljuk el, hogy maradék eszünket is elvesztve
2015. szeptember 17-én 17 órakor megbilincseljük egymást.
Szeretettel várunk e nagy napon
az érdi Festal Étteremben tartandó polgári esküvőre
és az azt követő mulatsággal egybekötött vacsorára.
De akár mesés variációt is megálmodhattok, ahogy a Megálmodtad egyik bájos meghívó szövege is mutatja:
A király legkisebb leányának Juditnak kezét Ferenc lovag nyerte el.
Kézfogójukra a násznép messze földről hivatalos.
János tiszteletes napok óta gyakorolja az imákat a szolganép pedig feni a késeket.
Az ökörsütéshez a kertben sátrakat állíttattak, és akár száz hordót is csapra vernek a jeles napon.
Ezúton invitálunk hetedíziglen, hogy szem- és fültanúja legyetek annak,
hogy az úr 2017. évének július havának 9-ik napján, 16. órakor a …………………….. Házasságkötő Termemben,
majd a ………………….. Templomban örök hűséget fogadunk egymásnak.
Azt követően kezdődhet a hét napig tartó vigasság!
Mindezek mellett pedig úgy is dönthettek, hogy a szokásokat és sablonokat félretéve teljesen egyedi, maximálisan rólatok szóló szöveget írtok. Ez esetben vessétek papírra a gondolataitokat, amiket szeretnétek megosztani az izgulva várt Nagy Napról azokkal, akiket a legjobban szerettek. Ha szívből írjátok, a végeredmény nem lehet rossz!
Mi szerepeljen még a meghívóban?
Idézet
Hazánkban kedves szokás, hogy az ifjú pár egy hozzájuk passzoló idézettel nyitja a meghívó sorait. Az idézet kiválasztása nem könnyű dolog, hiszen fontos szerepet játszik: tükrözi érzelmeiteket a családotok és barátaitok felé, valamint bepillantást enged a közelgő esküvő hangulatába és stílusába. Ha laza, bohém stílus fog uralkodni, érdemes ennek megfelelő idézetet választani, például egy regényből, filmből vagy dalszövegből. Ha inkább az eleganciára fektetitek a hangsúlyt, az idézet is legyen szépirodalmi hozzá. Válogassatok az általunk összeválogatott esküvői idézetek közül és találjátok meg a számotokra legmegfelelőbbet!
Dress code
Az esküvői meghívó szöveg tartalmazhat továbbá olyan lényeges elemeket, mint a dress code. Akár tematikus esküvőt terveztek, akár vintage hangulatot szeretnétek kelteni vagy teljes mértékben kényelmes, smart casual lakodalmat álmodtatok meg, annak fontos eleme a vendégek megjelenése is. Ha ezt feltüntetitek a meghívóban, biztosan lesz elég idejük, hogy beszerezzék az alkalomhoz illő öltözetet.
Nászajándék
Sok ifjú pár dönt úgy, hogy nem szeretnének nászajándékot kapni, inkább anyagi támogatást kérnének közös életük megkezdéséhez. Ha Ti is így vagytok, nyugodtan írjátok bele már az esküvői meghívó szövegébe. Ügyesen megtalálhatjátok a módot rá, hogy finoman, mégis konkrétan kifejezzétek, hogy mire vágytok.
További fontos információk
A meghívóban kérhettek visszajelzést az esküvői létszám vagy épp a menüsor tekintetében. Megkérhetitek szeretteiteket, hogy a megfelelő rubrikában X-szel jelöljék meg, hogy egyedül vagy kísérővel érkeznének, illetve hogy igényt tartanak-e speciális diétának (és ha igen, milyennek) megfelelő vacsorára. Ha az esküvő helyszíne a lakhelyetektől távol esik, úgy kérhettek visszajelzést arra vonatkozóan is, hogy a meghívottak szeretnének-e élni a lehetőséggel, hogy elszállásoljátok őket vagy hazautaznak éjszaka.
A meghívó formáját és designját illetően is szolgálunk nektek inspirációval, nézzétek meg a témában összeállított Pinterest galériánkat! Ha pedig szívesen válogatnál csomagajánlatok között, keresd fel az Esküvői Piacteret, ahol esküvői meghívó tervezés terén is találsz jobbnál jobb ajánlatokat!
Ha környezettudatos vagy egyszerűen csak modernebb megoldásra vágytok
Itthon is egyre elterjedtebbé válik az esküvői weboldal készítése. Az ilyen személyre szabott weboldallal minden fontos információt megoszthattok szeretteitekkel anélkül, hogy meghívókat kellene szétküldenetek. A weboldalon ráadásul lehetőségeket van hosszabb szöveget is írni, akár megismerkedésetek történetét is elmesélhetitek, hogy ráhangoljátok a családot és a barátokat a Nagy Nap meghittségére. A honlap további előnye a hagyományos papír alapú meghívóval szemben, hogy beágyazhattok térképet és belinkelhetitek a közelben elérhető szálláshelyeket is, ezzel sok időt megspórolva a vendégeknek.
És hogyha arra gondolsz, hogy az esküvői meghívó örök emlékként is szolgálhat, jó hírünk, a weboldallal sincs ez másképp! Az oldalunkon megtervezett és elkészített weboldalt ugyanis az esküvő után emlékoldallá alakíthatjátok, így akár 20 évvel később is visszanézhetitek.