Az esküvő időpontja - Hogyan határozzátok meg, mire figyeljetek?
A lánykérést követően az első kérdés, ami felmerül a boldog párokban, hogy mikor legyen az esküvő. Az esküvő időpontja sok tényezőtől függhet, ezeket vesszük most sorra segítségképpen!
Az első és legfontosabb dolog, hogy üljetek le ketten - ne családdal vagy barátokkal -, és kezdjetek álmodozni arról, hogy mire vágytok az esküvőt illetően. Ha megtaláltátok a közös pontokat (ilyen az esküvő időpontja, helyszíne és stílusa, valamint a létszám) és meghatároztátok az anyagi keretet, akkor indulhat a szervezés.
Mikor kezdjétek el szervezni az esküvőt?
Ez főként attól függ, hogy mire vágytok. Egy grandiózus, 150-200 fős esküvőt már akár a kijelölt dátum előtt másfél-két évvel érdemes elkezdeni megszervezni. Már csak azért is, mert ahhoz, hogy ekkora létszámú ember biztosan ráérjen aznap, jó előre szólnotok kell nekik. Emellett pedig a potenciális szolgáltatók (például helyszínek, catering cégek) köre is szűkül, a kisebb kapacitással rendelkezőek eleve kiesnek a listából.
Alacsonyabb létszám esetén a szervezés is egyszerűbb valamivel, de ezt se hagyjátok az utolsó hónapokra. A legszebb esküvői helyszínek, a legjobb éttermek már általában egy évre előre le vannak foglalva, így ha nem akartok lemaradni róluk, érdemes időben nekiállnotok az egyeztetéseknek. Annak érdekében, hogy a Nagy Nap szervezése ne csapjon át versenyfutásba az idővel, legalább a főbb teendőknek álljatok neki egy évvel a kijelölt dátum előtt.
Mitől függ az esküvő időpontja?
Azt, hogy melyik évszakban szeretnétek egybekelni, teljes mértékben ti döntitek el. A konkrét dátum azonban rajtatok kívül álló tényezőktől is függ, elsősorban a tökéletes helyszíntől, valamint a paptól, lelkésztől vagy házasságkötőtől. Ez a két legfontosabb, ami nélkül aligha tudnátok megesküdni. Ezeket már az első pillanatban fixálnotok kell. Utóbbihoz elengedhetetlen bejelenteni házassági szándékotokat az anyakönyvvezetőnél, illetve, ha templomi esküvőt is szeretnétek, a lakhelyetek és vallásotok szerinti plébániánál.
Mindkettőhöz személyesen kell megjelennetek (mindkettőtöknek). Az anyakönyvvezetőhöz magatokkal kell vinnetek okmányaitokat, valamint meg kell adnotok személyes adataitokat. Arról, hogy ez hogyan is zajlik, részletesen olvashatsz a házassági szándék bejelentését bemutató cikkünkben.
Hogyan tovább?
Ha megvan, ki ad össze és a helyszínt is lefoglaltátok, nagy baj nem lehet. De természetesen ezek után sem dőlhetsz hátra, hiszen rengeteg még a teendő, de ezeket szépen sorban is intézheted, nem kell rögtön az első héten mindenről döntened. Mi pedig segítségedre leszünk, az Esküvői feladatok listája ugyanis előre beosztva tartalmaz mindent, amit el kell intéznetek, így biztosan semmi nem fog kimaradni. Elsőként értesítsétek szeretteiteket, hogy biztosan ott tudjanak majd lenni életetek egyik legfontosabb napján. Ehhez készíthettek saját esküvői weboldalt - amit később is remekül használhattok az információk megosztásához - vagy szétküldhettek Save the date lapokat. A meghívókat ráértek a kijelölt dátumot megelőző 2-3 hónapban kiküldeni, ezzel még nem feltétlenül kell foglalkoznotok.
Az esküvői szolgáltató keresése is sokkal kényelmesebb és átláthatóbb adatbázisunkat böngészve, melyben a tökéletes ruhától a dekorációig mindent megtalálsz. Ha pedig csomagajánlatok között nézelődnél, látogass el az Esküvői Piactér oldalára!