A vendégek kedvence egy nyári esküvőn

Akár esküvőre akár más nyári rendezvényre készülünk, a meleg időjárás miatt fel kell készülnünk a vendégeink megfelelő hidratálására. Alapvetően is ajánlott sok folyadékot fogyasztani, de a nyári forróságban különös figyelmet kell fordítsunk a hűsítő italok biztosítására.

Az italok rendelése előtt nézzük át a létszám alapján a életkorbeli különbségeket, hogy tudjuk mire milyen arányban lesz szükség.

Ez alapján már elkezdhetjük kitalálni, hogy pontosan milyen hűsítők legyenek. Pontosan az esküvő helyszínén belül merre legyenek elhelyezve? Hogyan dekoráljuk és biztosítsuk a folyamatos hűtésüket?

Mind a gyerkőcök, mind a felnőttek esetében több lehetséges opció közül választhatunk. Bizonyos üdítők egyaránt érdekesek lehetnek minden korosztály számára. Ilyen lehet például a klasszikus citromos limonádé és annak megannyi különböző ízesítése. Gondolhatunk itt uborkás, levendulás, kókuszos, bodzás limonádéra, de akár a gyümölcsös jeges teák is kapósak lehetnek.

Limonádé

A kisebbek számára gyümölcsszörpöt, rózsavizet esetleg kölyökpezsgőt is felszolgálhatunk, míg a felnőttek esetében a “megszokott” esküvői szeszes italok maradhatnak mérvadók vadonatúj köntösben. Egy ízlésesen kialakított fröccs pult kifejezetten dekoratív lehet például egy kerti, vintage esküvőn. Fa asztalka, retro szódás szifonok, és borral teli kancsók vagy üvegek, nagyobb üveg tárolók. Jól hangzik, igaz? 

Hasonló stílusú ital pult készíthető világos, láger, barna sörök esetén is. Szervezhetünk szakszerű hűtött sörcsapot, ahol a vendégek épp akkora mennyiséget tölthetnek maguknak, amekkorára vágynak. Készíthetünk ki narancs vagy citrom gerezdeket, hiszen ma már egyre elterjedtebb a hölgyek körében barna sört különböző citrusok levével ízesíteni. Ha extrém módon szeretnénk feldobni, Jagerrel teli felespoharakat készíthetünk ki, melyeket korsó sörbe dobással fogyaszthatunk el Jager-sör nevű koktélként.

Végül, de nem utolsó sorban egy igazán tradicionális magyar esküvő elengedhetetlen kelléke lehet a hazai gyümölcsből főzött házi pálinka. Akár pálinka pultot is berendezhetünk, különböző méretű pálinkás poharakkal, pálinkák elé helyezett táblákkal, melyek jelzik mely üvegben milyen gyümölcsből készült nedű található. Mivel itt erősebb, magasabb alkoholtartalomról van szó, készüljünk fel “kísérő” üdítőkkel, esetleg sós süteménnyel “vészhelyzet” esetére.